Az online megbeszéléseken a vizuális információ jelentősége nagy hangsúlyt kap, hiszen az elénk táruló képet értékeljük először, és csak utána figyelünk arra, amit a másik mond. Rövid idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy elnyerjük a partner szimpátiáját, ami egy üzleti megbeszélés, állásinterjú esetében hatványozottan érvényes, hiszen ettől függ, hogy lesz-e következő találkozás.
 

Szánjunk időt a felkészülésre
Az online meetingre ugyanolyan alaposan illik felkészülni, mint amikor egy irodában találkozunk, mind a szakmaiság, mind a megjelenés szempontjából. Tegyünk rendet magunk körül, készítsük ki a szükséges iratokat, jegyzetfüzetet, tollat.
 

A háttér kiválasztása
Ha egy cég képviseletében jelenünk meg, akkor olyan hátteret válasszunk, amelyik leginkább illeszkedik a cégkultúrához és a szakmai kapcsolathoz. Üzleti, munkahelyi megbeszélés esetén a semleges, irodai háttér a legjobb. Nem szerencsés konyhából, hálószobából, gyerekszobából bejelentkezni, mert más üzenetet közvetít, és a partnerünk előtt sem a legideálisabb.
 

Családtagok tájékoztatása
Lehetőleg olyan helyiséget választunk az online megbeszélésre, ahol zárható ajtó mögött lehetünk. Kérjük meg a családtagokat, hogy ne zavarjanak a megbeszélés alatt, és főleg, ne szóljanak bele a beszélgetésbe.


Nem mindegy, mi van rajtunk
Ugyanúgy felöltözünk, sminkelünk, mint amikor egy személyes megbeszélésre készülünk, hiszen a home office a munkavégzés időszaka. Az öltözékünknek illeszkednie kell a hivatásunkhoz, az adott megbeszélés jellegéhez. A vasalatlan, foltos póló nem megfelelő, valószínűleg nem ilyenekben járunk dolgozni sem. Tiszteljük meg a partnereinket az öltözékünkkel, de a másik végletet is kerüljük: ne most vegyük fel a háromrészes öltönyt, kiskosztümöt, ha egyébként a munkavégzés során nem ez jellemző ránk. Az öltözék mellett az arc és a frizura ápoltságára, rendezettségére is érdemes figyelmet fordítani.


Kentaur öltözet
Komolytalan, ha valaki deréktól felfelé a munkájához illően felöltözik, alul pedig melegítőben van. Egyrészt bármikor lebukhat, hiszen szükség lehet arra, hogy egy iratot közelebb hozzon, fel kell állnia stb. Másrészt becsapja az adott partnert, mert mást sugall, mint ami a valóság, és ez a beszédén, viselkedésén is érződni fog. A ruha ugyanis mindig visszahat a viselőjére, és arra is hatással van, akivel beszélünk.