Amikor még három-négy generáció élt együtt, a gyerekek korán megtanulták, hogyan köszönjenek a rokonoknak, ismerősöknek, hogyan szólítsák meg őket, hiszen ezeket a természetes gesztusokat naponta gyakorolhatták. A fiatalok magázták a szüleiket, nagyszüleiket, rokonaikat, s a családtagok egymás közötti magatartása sokkal illemtudóbb és mértéktartóbb volt.

A világ azóta sokat változott, s ezzel együtt a kapcsolattartási formák is lazábbak lettek, az illemtani ismeretek oktatása háttérbe szorult a családokban. Pedig jómodor akkor is létezik, ha vannak, akik nem hallottak róla. Talán éppen emiatt értékelődik fel napjainkban a kulturált viselkedés iránti igény. Ezúttal a tegeződés kérdéskörét vesszük górcső alá.

Kit tegezhetünk?

  • a közeli családtagokat
  • akikkel gyerekkorunk óta tegezzük egymást
  • aki felajánlja a tegeződést

Ki ajánlhatja fel a tegeződést?

  • magasabb rangú az alacsonyabb rangúnak
  • idősebb a fiatalabbnak
  • a nő a férfinak

Arra viszont ügyelnünk kell, hogy az adott élethelyzetben e három kritérium közül melyik a domináns, és annak megfelelően kell alkalmaznunk a felajánlás lehetőségét.

A protokoll egyik legfontosabb eleme a rangsorolás, ami három szempont szerint történik: a rang, a kor és a nem alapján, s figyelembe kell venni az ezekből adódó különbségeket.

Munkahelyen

Ilyen például a munkahely, ahol a rang, a pozíció, és nem a nemi szerepek dominálnak. Bizonyos munkahelyeken azonban amerikai mintára csak a tegeződést használják, kortól, nemtől, beosztástól és az ismeretség szintjétől függetlenül. Abban a közegben tehát ez az elfogadott, ehhez alkalmazkodni kell az új munkatársnak. A multikultúra alapvetően tegeződő, s helyes eljárás a cég részéről, ha belső szabályzatában rögzíti ezt a kapcsolattartási formát, mert így sok kellemetlenségtől megóvhatja a kollégáit. Sajátos helyzet, de a múlt század elején is jelen volt például az a szokás, hogy a közigazgatás tisztviselői tegezték egymást.

Nagy kor és beosztásbeli különbség esetén illő megvárni a tekintélyesebb vagy idősebb kolléga kezdeményezését, de ma már lehetséges az, hogy a rangjánál fogva egy fiatalabb vezető ajánlja fel az idősebb beosztottnak, hogy tegeződjenek. Ebben az esetben a beosztás, a pozíció a döntő, és az életkor másodlagossá válik. A megszólítással, szóhasználattal mindenképpen ki kell fejezni a tiszteletet.

Egyre gyakoribb az is, hogy egy közösségen belül (Facebook-csoport, üzleti klub, szakmai közösség stb.) a tegezés az egyezményes társalgási mód. Ez az újonnan belépőre is érvényes, hiszen azzal, hogy csatlakozik a csoporthoz, ráutaló magatartással elfogadja a közösség szabályait.

A tegeződés egy életre szól

A felajánlott tegeződést illik elfogadni, s vegyük figyelembe, hogy a tegeződő viszony egy életre szól. Igen kisstílű magatartásra utal, amikor valaki egy megromlott viszonyt azzal tetéz, hogy az addigi tegeződő formát magázásra váltja. Az etikett szabályai szerint ez rendkívül modortalan magatartás, és sértés a másik félre nézve.

Nem akárkivel

Az adott élethelyzetben el kell döntenünk, hogy e három kritérium közül melyik a domináns, és annak megfelelően kell alkalmaznunk a felajánlás lehetőségét. A tegeződés ugyanis lehetőség és nem kötelesség. Ahogyan a régi illemtankönyvek ajánlották: „Először a szív tegezzen, azután a száj”. Meg kell várni tehát, hogy a kapcsolat megérjen a tegeződésre, ne ajánljuk fel lépten-nyomon, csak azért, mert vannak, akik fittyet hánynak az európai hagyományokra.

Szervusz, kérlek alásan

Magyarországon a Monarchia óta alapvetően a tegező és magázó megoldások együttes használata alakult ki és van érvényben, szemben pl. az amerikai kultúrával. Régebbi korokra visszamenően azonban nálunk is volt olyan időszak, amikor a tegeződés volt általános, az uraság tegezte a szolgát, a szolga is viszont, de mindig hozzátette a „kegyelmed”, „uraságod” megszólítást, tehát utalt arra, hogy társadalmi pozíciójukat tekintve nem egy szinten helyezkednek el. Később, a XVIII. században, de leginkább a Monarchia idején vált elterjedtté a tegeződő-magázódó viszony. Az „alászolgája” lett a magázódó, a „szervusz” a tegeződő köszönési forma. Az 1920-as, 30-as években az arisztokrácia körében, az ismerősi körben vált általánossá a szervusz köszönés tegezéssel párosulva, ez bizalmasabb, de tiszteletteljes üdvözlés volt: „szervusz, kérlek alásan”.

Gyakori volt az is, hogy a házastársak magázták egymást, sőt olyan is előfordult, hogy a férfi tegezte a feleségét, a nő viszont magázta a férjét. A nyelvi illemmel kapcsolatban az 1990-es években Grétsy László készített egy felmérést az akkor 90 évesek körében, s az egyik válaszadó így nyilatkozott: „én soha nem engedtem meg a feleségemnek, hogy tegezzen”. Ma ez kissé komikus lenne.

Akikkel nem illik tegező viszonyt kezdeményezni

A magázódás egyfajta távolságtartást és tiszteletadást fejez ki, s ez egyáltalán nem elavult szokás, hiszen vannak olyan foglalkozások és pozíciók, ahol szóba sem jöhet a tegeződés. Nem tegezzük hivatalában:

  • az orvost, nővért
  • a hivatalnokot, köztisztviselőt, postai ügyintézőt
  • a pincért az étteremben
  • a rendőrt
  • a tanárt
  • a bírót, az ügyvédet, az ügyészt

Lazulnak a szabályok

Ma már előfordul, hogy egy férfi jelzi a nő ismerősének, hogy szeretné, ha tegeződnének. Ez a mentalitás abban a helyzetben elfogadható, ha a felajánlás udvarias, tiszteletteljes, tehát egy férfi nem ismeretlenül, azonnal (és főleg nem telefonon) tegezi le a nőt, hanem körülírja, jelzi, hogy számára könnyebb lenne, ha tegező viszonyban folytathatnák a beszélgetést. Lehet-e erről szó esetleg? Az ilyen udvarias kérést a hölgyek általában nem utasítják vissza.

A tisztelet kifejezése a lényeg

Az európai viselkedéskultúra a tisztelet kifejezését preferálja, tehát magázni és tegezni is lehet valakit tisztelettudóan, választékos szókészlettel, használva az udvariassági formulákat.